Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közigazgatási Államtitkársága által 2013. január elején kiküldött, a közalkalmazottak nyugdíjazásával kapcsolatos tájékoztató levél célja, hogy felhívja a munkáltatók figyelmét a jogszabályok szerinti eljárásrendre és a kapcsolódó jogszabályokra, így arra, hogy az intézkedéssel érintettek felmentésének indoka kizárólag a közalkalmazott nyugdíjazásának ténye lehet. Közlemény.
Az újonnan megbízott kórházigazgatók szombaton vették át Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől öt évre szóló kinevezési okiratukat Budapesten.
A véradás és a segítségnyújtás fontosságára hívták fel a figyelmet a Magyar Véradók Napján, ahol Lengyel Györgyi, az EMMI közigazgatási államtitkára és Szócska Miklós, az EMMI egészségügyért felelős államtitkára kitüntetéseket adott át a Magyar Tudományos Akadémián megrendezett ünnepségen.
Simicskó Istvánt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportért felelős államtitkárává nevezte ki hétfőn Áder János köztársasági elnök - közölte a szaktárca az MTI-vel.
Az ünnepélyes ceremónián részt vett Dr. Lengyel Györgyi, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára is.
Az EDF Démász Szegedi VE több mint ötven éves létesítményének energetikai és gépészeti felújítását az Európai Unió KEOP programja finanszírozta. A telep megújításának alkalmából ünnepélyes átadóra került sor Szegeden, melyen többek között részt vett Dr. Lengyel Györgyi, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára is.
Országos pásztortalálkozóval, kézműves termékek vásárával, szentmisével és szoboravatással telt a Szent Mihály-napi Forgatag Ópusztaszeren. A színes programokkal tarkított rendezvény díszvendége Orbán Viktor miniszterelnök volt.
A jogszabálytervezetek a doboz címére kattintva érhetők el.