Az Alkotmánybíróság teljes ülése a Magyar Közlönyben 2013. június 17-én megjelent határozat alapján elutasította Szabó Máté ombudsman jogszabály alaptörvény-ellenességének utólagos vizsgálatára, valamint nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára irányuló indítványát. A határozat kimondta, hogy nem ellentétes a nemzetközi joggal és az Alaptörvénnyel a magyar választottbírósági szabályozás.
Átadták az Ófehértói Autópálya Mérnökséget és az autópálya-rendőrség új telepét az M3 autópálya Nyíregyháza és 49. sz. főút közti szakaszának 254. kilométerszelvényében, 2013. június 18-án. Az ünnepségen beszédet mondott Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára.
Völner Pál államtitkár részvételével tartották meg a gyermekvasutasok ünnepélyes avatását Budapesten, a a Gyermekvasút hűvösvölgyi állomásán.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal és a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet (MFGI) bevonásával befektetői fórumot tartott 2013. június 14-én, a budapesti Károlyi-Csekonics Rezidencián.
Az ukrán kormány hagyományteremtő céllal idén először rendezte meg Éves Nemzetközi Üzleti Konferenciáját "ABC: Ukrajna & Partners" címmel. A 2013. június 13-14 között Kijevben zajló rendezvényen Kovács Pál klíma- és energiaügyért felelős államtitkár is felszólalt, beszédében Magyarország Nemzeti Energiastratégiáját és hazánk energetikai célkitűzéseinket ismertette.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) második alkalommal rendezi meg az európai uniós fejlesztések nyílt napját, amelyen országszerte több mint 60, az Új Széchenyi Terv keretében megvalósult fejlesztést mutatnak be a közönségnek 2013. június 15-én - mondta Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára pénteken.